Miután ezen túl vagy, érzed tarkódon a másik lágy kezének érintését – mintha villám csapna beléd, de most gömbvillám! -, ahogy végigsimítja buksidat. Ez hihetetlenül jól esik neked. Végig megborzongsz testedben, mikor vihar előtt a fák megremegnek, a mókusok menedék után futkosnak, a fecskék összevissza cikáznak. 

Most újból megcsókolod, de már a szemét is, az arcát is végigcsókolgatod. Mint a rég várt eső, mely azt eredményezi, hogy hirtelen a növények tíz centit nőnek. Tudod, hogy bármit tettél, már rég megbocsájtott, már akkor megbocsájtott, amikor az első gombnál tartottál, vagy amikor te megszülettél. Mindegy, hogy ő jóval fiatalabb. A kedves, a drága lény, aki a te szerelmed, most már önként vetkőzik, leveszi felső részét, a nadrágjából is frissen kiugrik. 

Ott áll a szerelemtől kipirultan, bugyiban és melltartóban előtted, és te így imádkozol magadban: 

– Édes Istenem, mennyire szerencsés lehetek, hogy egy ilyen csodálatos lény szerelmét birtoklom! Istenem, kérlek, ne engedd meg, hogy megbántsam, ne engedd meg, hogy önzőségemmel letámadjam. Kérlek, világosítsd meg elmém, hogy minden helyzetben tudjam, mi a jó neki. És a szerint cselekedjek, ámen!

Látod, milyen egyszerű? Csak a szemedet kell használnod. (Lehetőleg ne legyél Columbo.) Azt viszont nagyon munkába kell fogni.

Na, és amikor ott áll frissen és illatosan egy szál bugyiban és melltartóban a szoba közepén – inkább a hívogató ágy felé tájolódva – a szeretett nő, látod, már nem is arról van szó, amiért te mentél. Te egyszerűen letámadod, nem erőszakosan, de határozottan. A zsákmány a tied az összes porcikájával együtt. A tied. Beleharaphatsz nyakszirtjébe, fülcimpájába. Belakhatod minden zugát, belebújhatsz minden barlangjába, Búvár Kundot játszhatsz. Hallhatod zihálását, az elélvezés kéjes, artikulálatlan, lekottázhatatlan hangjait. Átmehetsz kannibálba. Égnek meredő, szűzi lábai között azt csinálsz, amit akarsz, mint amikor bemész egy élelmiszer boltba, és minden ínyencséget levehetsz a polcról. 

Igen, pontosan ezt teszed, csak a kasszánál nem kell fizetni.

.

.

.

Légből kapott halál

A Hold hihetetlenül pökhendin, mint egy kövér milliomos trónol az égen, a szomszéd négyemeletes ház fölött. A farkasok közelebb osonnak az élőkhöz, az élők menet közben meghalnak. És újszülöttek üvöltik első segélykiáltásukat, az Életanya segítségét kérve. Én meg, mint valami múmia, görnyedten ülök a laptopom előtt, a billentyűket verem kétségbeesve, hátha ez segít. Az írók ilyen sztori után vágynak, ami lüktet, és nem engedi lankadni az izgalomra szomjas olvasók figyelmét. Viszont ebben a szösszenetben én vagyok az egyik főszereplő, aki hihetetlenül belepusztul a folyamatosan tartó kivégzésbe. Nem egyszerűbb lenne simán meghalni? Egyszer úgyis mindenki elpatkol. Ha meg lehetne rendelni a halálunkat légi postán! Lenne egy ilyen szolgálat, persze igen drága lenne, hiszen ebben pont az lenne a lényeg, hogy gyorsan teljesül. “Légből kapott halál” Ez lenne a szlogenjük.